Erdély – Nagygalambfalva
Nagygalambfalva mellett a Rák tava helyén régen tó állott. Egy jómódú de gonosz lelkű özvegyasszony, Rákné élt benne csúnya édeslányával és szépséges mostohalányával.
Az édeslánya napestig lustálkodott, szépítgette magát, ám hiába. Bármilyen drága kencével szépítgette magát, mégis olyan rusnya maradt, mint a varas béka háta. A mostohalányra maradt minden munka. Reggeltől estig sikálta a padlót, törölgette a bútorokat, mosott, főzött, és ha egy szabad perce akadt volna, gonosz mostohája biztos talált volna neki valami munkát.
– Nem lazsálunk – rikácsolta -, ugorj tüstént vízért!
A mostohalány beletörődött sorsába. Gyönyörű lány lett belőle, a legények majd leszakították a kerítést, úgy tolongtak érte, de a mostoha még a lány közelébe sem engedte őket.
-Majd udvaroltat, ha lesz rá ideje! – kiabálta nekik öklét rázva. Azzal előhívta a csúnya édeslányát. – Itt van ez a szép virágszál – dicsérte a rondaságot Rákné -, hozzá foghatót hetethét határban nem találtok.
Ám a legények, meglátván a csúnyalányt hanyatt – homlok elmenekültek. Telt, múlt az idő, a szép mostohalány egyre szomorúbb lett. Sorsa napról napra nehezebbé és kilátástalanabbá vált. Egyre többet sírt, éjjel és nappal csak ömlöttek a könnyei.
Egy éjszaka, egy különösen nehéz és szidással teli nap után, a lány könnyei még sűrűbben hullottak. Elborult az ég is, mintha gyászában osztozna. Gyűltek – gyűltek a könnyek és nem akartak elapadni, előbb bokáig, majd térdig értek, végül tóvá duzzadt a sok keserűség. Elöntötte a házat, magába nyelte a gonosz Ráknét csúnya lányával együtt.
Így keletkezett a Rák tava. (Székelyföldi Legendárium)
📝Kovács Cs.Tibor
