A mentális egészség és a társadalmi stigma – Miért hallgatunk, amikor kiáltanunk kéne?
A mentális egészség kérdése még mindig tabu.
Hiába beszélünk egyre többet a depresszióról, szorongásról, vagy a kiégésről, a valóságban a társadalmi stigma továbbra is áthat mindent.
Előfordult már, hogy valaki nehézségeiről beszélt, és a válasz csak egy vállrándítás volt: „Ez csak a te fejedben van”?
Ezt a hozzáállást ma is naponta megtapasztalják azok, akik mentális betegséggel küzdenek.
De miért ilyen nehéz elfogadni, hogy a mentális egészség ugyanolyan fontos, mint a fizikai?
A közéletben a mentális betegségekhez való hozzáállás még mindig félrevezető.
A média gyakran szenzációhajhász módon mutat be olyan eseteket, ahol valaki mentális problémák miatt követ el bűncselekményt, ezzel azt sugallva, hogy a mentális egészség egyenlő veszélyforrással.
Ez tovább erősíti azt a tévhitet, hogy a mentális problémákkal küzdő emberek „veszélyesek”, „gyengék” vagy épp „szélsőségesek”.
De mi történik a valódi emberekkel a statisztikák és hírek mögött?
Szomorú tény, hogy sokan azért nem kérnek segítséget, mert félnek a megbélyegzéstől.
Miért lenne más ez, mint amikor valaki törött lábbal orvoshoz megy?
Mégis, egy depresszióval küzdő ember gyakran kénytelen titkolni állapotát, nehogy „gyengének” vagy „szégyenteljesnek” tartsák.
Ez az elhallgatás pedig életekbe kerülhet.
Az öngyilkossági statisztikák, a növekvő számú szorongásos esetek mind azt mutatják, hogy a stigma sokakat elriaszt attól, hogy időben segítséget kérjenek.
Személyesen is tapasztaltam, hogy a társadalmi nyomás hogyan képes gátolni az embereket abban, hogy nyíltan beszéljenek mentális nehézségeikről.
Amikor egy barátom évekkel ezelőtt pánikrohamokkal küzdött, hetekig titkolta a családja előtt, mert félt, hogy nem fogják megérteni.
És igaza lett.
Miért vagyunk ennyire érzéketlenek mások fájdalma iránt?
Miért gondoljuk azt, hogy az érzelmi vagy pszichés nehézségekkel küzdők „önzők” vagy „hisztisek”?
A társadalmi felelősség itt nem csak az egyénekre hárul.
A politikai és egészségügyi rendszerek feladata lenne, hogy megfelelő támogatást biztosítsanak, de ezek a rendszerek is túlterheltek, alulfinanszírozottak.
Néhány országban még mindig alig elérhetőek a mentális egészségügyi szolgáltatások, míg máshol csak komoly anyagi áldozatok árán lehet hozzájutni.
A közélet pedig csak ritkán tárja fel ezt a mély problémát, inkább elvárja, hogy a mentális nehézségekkel küzdők „keményedjenek meg” és „oldják meg maguk”.
De mi lenne, ha inkább együtt éreznénk és támogatnánk?
A változáshoz először le kell bontani a stigmát.
Mert amíg a mentális egészség tabu, addig nem lesz valódi megoldás.
Vajon hány ember marad még egyedül a fájdalmával, míg végre felismerjük, hogy a mentális egészség éppolyan fontos, mint a testi?
És mikor jön el az idő, amikor végre szabadon beszélhetünk róla anélkül, hogy félnünk kellene az ítéletektől?
✒️Publikáció 📝’Dr.Kovács Cs.Tibor 📸AI
