Az infláció nem csupán gazdasági mutató, mindennapi terhe az életünknek.
Az emelkedő árak a hétköznapi emberek pénztárcáját apasztják, elérve a bevásárlólistákat, a tankolást, a számlák kifizetését – a mindennapi megélhetést.
Míg a híradásokban csak számok és százalékok váltják egymást, a valóságban ezek az értékek családokat sújtanak, szülők küzdenek azért, hogy gyermekeiknek biztosítsák azt, ami korábban még elérhető volt.
Az infláció hatására változnak a prioritások, és gyakran nem előnyünkre.
A gazdasági változások – amelyeket sokszor politikai döntések vezérelnek – szűkítik a választási lehetőségeinket.
Egy háztartás pénzügyi lehetőségei szűkülnek, hiszen a napi költségek nőnek, a bevételek viszont sok esetben nem tartanak lépést ezzel az emelkedéssel.
Nem véletlen, hogy egyre több ember érzi úgy, mintha a mindennapi élet a megszokott kényelem helyett túlélési harccá változna.
De vajon ez véletlen?
Miért csak a középosztály és az alsóbb rétegek szenvedik meg az infláció hatásait, míg a felsőbb körökben megmarad a luxus?
A politikai vezetők gyakran olyan döntéseket hoznak, amelyek csupán felületesen tűnnek segítő szándékúnak, de valójában inkább hosszú távú terhet rónak az emberekre.
A különféle támogatások és segélyek nem minden esetben jutnak el azokhoz, akiknek valóban szükségük lenne rájuk.
A magas inflációs környezet pedig egyre inkább szétszakítja a társadalmat, növeli a szakadékot a gazdagok és a szegények között, így egyre többen érzik, hogy reménytelen helyzetbe kerültek.
A középosztály, amely hagyományosan a társadalom gerincét alkotja, egyre inkább lefelé sodródik.
Meddig tart ez a lecsúszás?
Az alkalmazkodás valódi arcai azonban ritkán szerepelnek a hírekben.
Az emberek mindennapi megélhetésüket próbálják megoldani kisebb, hétköznapi döntésekkel, lemondanak a minőségi élelmiszerekről, visszavesznek a közüzemi szolgáltatások használatából, és sokan egyszerűen elengednek olyan alapvető dolgokat, amelyek korábban magától értetődőek voltak.
Sőt, egyesek új módszereket találnak ki az „életben maradásra”: közös lakásbérlés, közös autóhasználat, kiszámolt költségvetés és egyre több munkaóra. Mindezek elkerülhetetlen alkalmazkodási lépések egy olyan világban, ahol a gazdaság folyamatosan lemarad az igényeink mögött.
A cselekvés azonban nem lehet egyirányú. Nem várhatjuk el, hogy egyénileg oldjuk meg a társadalmi szintű problémákat.
A vezetők felelőssége nem merülhet ki abban, hogy időnként megszorításokat jelentenek be, vagy támogatásokat ígérnek.
A kérdés sokkal mélyebb, vajon felismerik-e a döntéshozók, hogy a mindennapi emberek nem számok a statisztikában, hanem valódi emberek, valódi életekkel?
Képesek lesznek-e a vezetők olyan rendszert kialakítani, amely a társadalom minden rétegének esélyt ad a méltóságteljes életre?
Mert a megoldás nem csak az infláció megfékezésében rejlik.
Szükség van egy újfajta gazdasági szemléletre, amely nem hagyja figyelmen kívül a hétköznapi emberek életét.
Együttműködésre van szükség, ahol mindenki – legyen az munkavállaló, vállalkozó, vagy politikus – felismeri a közös felelősséget.
📝 Publikáció ✒️ ‘Dr.Kovács Cs.Tibor 📖 író 📰újságíró 📸 AI illusztráció
