Terápiás Mese
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis nyuszi, akit Nyirkónak hívtak. Nyirkó mindig vidáman ugrándozott a mezőn, de volt egy dolog, amitől nagyon félt: a viharoktól.
Amikor az ég besötétedett, a szél feltámadt, és az első dörgés végigmorajlott az erdőn, Nyirkó összegömbölyödött az üregében, és vacogva várta, hogy véget érjen a vihar.
Egy nap egy különösen sötét felhő kúszott az égboltra. Nyirkó már futott volna az üregébe, amikor egy mély, nyugodt hang megszólította:
— Miért bújsz el, kis nyuszi?
Nyirkó körülnézett, és egy hatalmas, ezüstszínű farkast pillantott meg.
Az állat bundája úgy csillogott, mintha maga is egy viharfelhőből lépett volna elő.
— Félek a vihartól! – vallotta be Nyirkó remegve.
A farkas elmosolyodott. — Tudod, én a viharokkal táncolok. Szeretnéd megtanulni, hogyan barátkozhatsz meg velük?
Nyirkó bizonytalanul bólintott. A farkas leült mellé, és így szólt:— Figyeld csak meg a vihart!
A villámok nem bántanak, csak megmutatják, milyen gyönyörű az ég.
A dörgés nem más, mint az ég nevetése.
A szél nem ellenség, hanem egy láthatatlan táncos.
Nyirkó kíváncsian kukucskált ki az üregéből. Ahogy figyelte a vihart, rájött, hogy valóban gyönyörű.
A villámok fényesen világították meg a mezőt, a dörgés mély és erős volt, mint egy dob, a szél pedig hűsítő simogatással suhant végig a bundáján.
A kis nyuszi mély levegőt vett, és először életében nem bújt el a vihar elől.
Ehelyett egyenesen az esőbe ugrott, és kacagva ugrándozott a mezőn.
Amikor a vihar elvonult, a farkas bólintott.— Most már tudod: ami félelmetesnek tűnik, az néha csak egy táncra hív.
Nyirkó soha többé nem rettegett a viharoktól. Inkább örömmel figyelte őket, mert tudta, hogy a világ tele van csodákkal – még a sötét felhők mögött is.
📝’Dr.Tiberius Faber (‘Dr.Kovács Cs.Tibor) Fotó: MI illusztráció
