Közéleti Szatira
A színpadon a fények pislákoltak, miközben a politikai elitélés örök szereplői egy újabb jelenetet adtak elő.
Minden egyes mozdulat, minden szó, amit kimondtak, egy újabb darab a hatalom megőrzésének bűnös játszmájában.
A színház, amit politikának nevezünk, nem csupán a választások napján zajlik, hanem mindennapok sorozatában, ahol a valódi problémák háttérbe szorulnak, és a szereplők egy-egy újabb áldozatot keresnek, hogy megőrizzék a színpadot, amit felépítettek.
A nézőtéren, bár az arcok eltakarva, mégis éles megfigyelők, ott ültek azok, akik hisznek a színjáték varázsában. Egy-egy nagy ígéret, egy-egy lelkes gesztus, és máris elfeledtették a társadalmi feszültségek valós okait.
A politikusok tudták, hogy a közönség szeret csodákat látni, és ha a valóság nem elég szórakoztató, hát gyártanak egyet. Ígéretek, amelyek a szavazók szívéhez szólnak, majd a szavazások után elfeledkeznek róluk, mint az előadás után az üres színpadról.
Ma már nem a megoldások keresése a cél, hanem a hatalom megőrzése. A problémák megoldása nem profitálható, de a félelemkeltés, a társadalmi törésvonalak kihasználása már mindent megér.
A politikai vezetők szándékosan osztják meg a társadalmat, hogy hatalmukat megszilárdítsák. A szegénység, a bűnözés, az oktatás, a menekültkérdés mind-mind olyan eszközként szolgálnak, amikre rásütik a megfelelő címkét, és irányítják a közbeszédet.
Míg az igazság eltorzul, és a valódi kérdések háttérbe szorulnak, ők továbbra is játszanak, mint a színészek, akik mindent képesek elhitetni, ha a közönség figyelmét elterelik.
„A társadalom összes problémáját megoldjuk!” – hangzott el a múlt heti beszédben. Az üres szavak elhalványultak, míg a mögöttük rejlő valóság, a közszolgáltatások elhanyagolása és a gazdasági egyenlőtlenség, mint a színfalak mögötti árnyékok, tovább nőtt. És miközben a színpad előterén mindenki a jövőről beszélt, a színfalak mögött a háttérhatalom a következő bűnbakot kereste.
Mindig szükség van egy újabb áldozatra, valakire, akit el lehet taszítani, hogy az egész rendszer tovább működhessen, mint a jól olajozott gépezet.
A közönség pedig, akik reménykedtek, akik hinni akartak, nem vették észre, hogy a politikai elitélés nem a társadalom valódi kérdéseire reagál, hanem egy színházi előadás, amely mindent elmond, de semmit sem változtat.
A politikai színház szereplői újabb és újabb áldozatokra van szükségük, mert ők nem a társadalmat akarják igazán megváltoztatni, hanem saját helyüket a színpadon.
Ez a bűnös játszma egy örök körforgás, ahol az egyéni felelősség, a közösség iránti elkötelezettség és a valódi problémák eltűnnek.
A politikai vezetők, mint színészek, csak azért játszanak, hogy megőrizzék a hatalmukat. Mi pedig, akik elhisszük a színjátékot, nem látjuk, hogy a valódi dráma éppen a színfalak mögött zajlik.
📝’Dr.Tiberius Faber (‘ Dr.Kovács Cs.Tibor) Fotó: AI/MI 📸
