A pszichológus, Dr.Kovács, fáradtan dőlt hátra a székében. A nap végén mindig maradt benne egy kis nyugtalanság – vajon jól kezelte a pácienseit?
Vajon a tanácsai valóban segítettek?
Ma azonban különösen zaklatott volt.
Az utolsó páciense, egy negyvenes évei végén járó, csendes férfi, valami olyat mondott, amitől megremegett benne a világ.– Látom a jövőt – mondta a férfi, aki Andrásként mutatkozott be.
Dr.Kovács először azt hitte, egy újabb téveszmékkel küzdő kliens ült előtte.
De András nem tűnt zavartnak, nem volt skizofrén vagy paranoid. Nyugodt volt. Túlságosan is.
– Mit ért ezalatt? – kérdezte óvatosan.– Pontosan azt, amit mondtam. Látom a jövőt. Nem minden részletet, de a döntések következményeit igen.
Például tudom, hogy ha most kilépek innen, pontosan hány emberrel fogok találkozni a villamoson, és hogy az egyik utas majd leejt egy könyvet, amit soha nem vesz fel.
– És honnan tudja, hogy ez nem csak egy véletlen gondolat, ami igaznak bizonyul?
– Mert soha nem tévedek – felelte András. – És itt jön a probléma. Ha látom a jövőt, akkor nincs szabad akaratom, igaz?
Csak egyetlen lehetőség létezik. Azt az utat kell követnem, amit már előre tudok.
A pszichológus figyelmesen hallgatta. Valóban, ha valaki előre látja a döntések következményeit, az azt jelentené, hogy nincs valódi választás. De mi van, ha András nem látja az összes lehetőséget, csak egyetlen lehetséges jövőt?
– Próbált már valaha szembemenni a látomásaival? – kérdezte Dr.Kovács. András elmosolyodott.
– Mindennap megpróbálom. De mindig ugyanoda jutok. Például ma reggel láttam, hogy ide fogok jönni, és ezt elmondom magának. Próbáltam nem elindulni.
De aztán egy telefonhívás miatt mégis elindultam. Az események mindig ugyanabba az irányba haladnak.
A pszichológus elgondolkodott.– És mi történik, ha egy olyan döntés előtt áll, amelynek nincs jó vagy rossz kimenetele? Például, ha most eldönthetné, hogy kávét vagy teát iszik?
– Akkor látom, hogy mit fogok választani – mondta András. – És mindig azt választom.
Dr. Kovács érezte, hogy valami nem stimmel. Ha valóban nincs szabad akarat, akkor miért tűnik úgy, mintha András mégis küzdene ellene?
– Miért zavarja ez ennyire? – kérdezte végül.
András ekkor először bizonytalannak tűnt.– Mert ha nincs választás, akkor semmi sem számít. Sem a szeretet, sem a bűntudat, sem a megbocsátás.
Ha minden előre meg van írva, akkor az emberek nem felelősek a tetteikért.
Dr.Kovács egy pillanatig hallgatott, majd lassan megszólalt:– És ha a választás illúziója maga a szabadság?
Ha az a tény, hogy úgy érezzük, dönthetünk, már önmagában elég ahhoz, hogy a döntéseink valódiak legyenek?
András elgondolkodott. Felállt, kezet nyújtott, majd csendben elhagyta a rendelőt.
Dr.Kovács egy darabig az ajtót bámulta. Nem tudta biztosan, de érezte, hogy András most először nem tudta, merre tart.
És talán ez volt a legnagyobb szabadság, amit valaha érzett.
📝’Dr Tiberius Faber (‘Dr.Kovács Cs.Tibor) Fotó: MI illusztráció
