Mese🐐
Volt egyszer egy vén kecske, Kázmér, aki már a legelők minden fűszálát ismerte, és minden bokrot megszaglászott legalább háromszor.
Fiatal korában híres volt arról, hogy ő legelte a legzamatosabb füveket és a legillatosabb virágokat.
De ahogy teltek az évek, már nem tudta olyan fürgén ugrálni a dombokon, és a fogai sem voltak már olyan élesek.
Egy nap a legelőn sétálva meglátta a fiatal kecskéket, amint vadul ugrándoztak és rágcsálták a legfrissebb füvet.
Kázmér sóhajtott egy nagyot:
– Bezzeg az én időmben! – mondta, majd megállt egy nagy kő előtt, amelyre valaki rejtélyes módon sót hintett.
– Na, itt az én időm! – kiáltotta, és rátapadt a sóra. Olyan lelkesen nyalogatta, hogy a fiatal kecskék is odagyűltek.
– Kázmér bácsi, mit csinál? – kérdezte egy kíváncsi gidácska.
– Ó, csak egy régi kecsketrükk! – válaszolta, és még serényebben nyalogatta a sót, közben olyan élvezettel mekegve, hogy a fiatal kecskék is kedvet kaptak.
Pár perc múlva az egész nyáj ott sorakozott a sókő körül, mindnyájan lelkesen nyalogatták.
A pásztor csak állt és nevetett:
– No lám, a vén kecske még mindig tudja, mi a jó!
Kázmér pedig büszkén nézett körbe.
Lehet, hogy már nem ő ugrik a legmagasabbra, de egy dolog biztos: az élet ízét még mindig ő élvezi a legjobban! 😅🐐🥰
📝Kovaryn Eldforge (Kovács Cs.Tibor) 📸MI
