Népmese, „se veled, se nélküled „
Mikor az Úristen megteremtette Ádámot, gyönyörködött benne, de észrevette, hogy Ádám szomorú. Adott neki mindent, de az nem örvendett semminek.
Gondolta az Úr, biztosan azétt alyan bubánaos, met egyedül van. Kéne neki valami társ.
Gondolkodott az Öreg, bément a műhelybe, körülnezett, s látta, hogy még maradott valami anyag a világ teremtésiből. Az Úr esszeszedte ezeket a maradékokat, csak a vót a baj, hogy mindenből eppe csak egy kicsi maradott.
Vót egy kevés a macska ravaszságából, a kutya hűségiből, a kégyó simulékonyságából, az őzikék szelídségiből, a nyulak félénkségiből, a tigris kegyetlenségiből, a madárkák cserfességiből.
Esszegyúrta, de nem lett elegendő. No, ha nem, elalitotta Ádámot, s egy darabocskát kivett a bordájából s avval elég lett. Elkészült Éva es.
Az Úr letette egy fa alá Ádám közelibe s leste, hogy mit csinyálnak. Egyszer csak há Ádám megpillantotta Évacskát, odamenyen hezza. Éva pillogtatott, mint egy őzike, szeliden, félénken. Ádám addig kécinkedett véle, míg megbátorodott. Osztá vót öröm! Azt se tudták, hogy játszódjanak.
Az Úr örvendett. Így ment ez egy hétig. Egy hét után Évácska kezdett bartis lenni. Ádám kesergett, osztá megharagudott Évára erőst. Menyen az Úrhoz nagy méregvel: – Uram, teremtőm, vedd el töllem ezt az asszont, met erőst sok bosszúságot szerez nekem!
A Jóisten elvette Évát Ádámtól. Ádám esent egyedül maradott. Lődörgött ide-oda, suhutt se kapta a helyit.
Egyszer osztá nem bírta tovább, megint az Úr elejibe állott: – Ó, Uram, teremtőm, add vissza nekem Évát, me veszek el nélküle!
Az Úr esszeráncolta a homlokát s visszaadta Évát. Na, vót nagy öröm!
Egy üdeig. Kicsi üdő mulva menyen Ádám: – Ó, Uram, teremtőm, vedd vissza ezt az asszont, met nem tudok vélle élni. Annyi bosszúságot szerez nekem, hogy kibírhatatlan.
Na, az Úr visszavette Évát. Ádám esent egyedül maradott. Hát vót ahogy vót egy darabig, de osztá Ádám erőst elunatkozott, posztult el Éva után.
Menyen esent az Úrhoz: – Ó, Uram, teremtőm, add vissza, me nála nélkül erőst unalmas az élet, immán nem es tudom, hova legyek!
Az Úr erőst esszeráncolta a homlokát, de azé csak visszaadta Évát.
Nem tőt el két nap, s jő Ádám s újból hozza az asszont: – Uram! Vedd vissza! – Nem! – Uram! Vedd vissza, met eszen meg szájval!
– Egyen! S akkor se veszem vissza. Tudd meg, ha vele nem tudsz élni, nélküle még úgy se tudsz! Úgy osszátok bé a dógot, hogy megegyezhessetek. Te tűrjél neki, s ő tűrjön neked! Nekem ne panaszkodjatok!
Ádám nagy lógó órval elódalgott.
Azóta kénlódik az ember az asszonval, met se vele nem jó, se nélküle.
Kóka Rozália
🗞️ Kovács Cs.Tibor újságíró, publicista
