Sportpszichologia – Novella
Dávid a medence szélén állt, lábujjai alig értek a hideg vízhez, de mintha már érezte volna az áramlást, a víz súlyát. A félelem ott volt, mint egy ólomnehéz felhő, amit próbált elűzni, de minden reggel újra ott volt.
A versenyek, a nyomás, a csalódás – mindezek belemélyedtek a tudatába, mint egy állandó kísértet. Mindig azt mondták neki, hogy ő a legjobb, hogy mindent megnyerhet, de valahogy sosem tudott az elvárásoknak megfelelni. Ez a reggel sem volt más.
Az utolsó verseny óta, ahol a harmadik helyen végzett, szinte mindent újra kellett építenie magában. Az emberek kívülről azt látták, hogy egy fiatal tehetség versenyez, de Dávid számára már nem a dicsőség jelentette a célt, hanem hogy megtalálja a belső békét. A győzelem már nem arról szólt, hogy elsőként érjen a célba, hanem hogy képes legyen legyőzni azt a hatalmas belső szorongást, ami mindent elhomályosított.
„Miért mindig én?” – kérdezte magától, miközben látta a többi versenyzőt, akik magabiztosan melegítettek. „Miért érzem azt, hogy mindenki más boldog, csak én vagyok itt magamnak?”
Edzője, Mityu, az idősebb, tapasztalt sportpszichológus egyetlen pillantással olvasta le a fiatal úszó arcáról, hogy valami nincs rendben. Mityu tudta, hogy a fizikai erőnlétet nem kell újraépíteni, de a mentális erő fontosabb, mint valaha. Megfogta Dávid vállát, és így szólt:
„A versenyt nem azért nyerjük meg, mert gyorsabbak vagyunk, hanem mert képesek vagyunk uralkodni a fejünkben zajló gondolatokon. Ha most a félelmeidre figyelsz, akkor mindent elveszítesz. Ne az eredményt keresd, hanem az utat, ami oda vezet.”
Dávid elgondolkodott. Ez nem volt új tanács, de valamiért most másképp hangzott. Mi van, ha nem az eredmény számít? Mi van, ha a valódi győzelem nem abban rejlik, hogy az emberek tapsolnak, hanem abban, hogy végre megérti saját magát?
A verseny előtti órákban Dávid a szobájában ült, és Mityu szavai visszhangzottak a fejében. A víz alatt a csend különös módon mindent elmondott neki. A légzésére figyelt, a szíve ütemére, és próbálta elengedni mindazt a stresszt, amit évek óta cipelt.
A verseny
Ahogy a medence partján állt, próbálta figyelmen kívül hagyni a körülötte lévő hangokat. A bíró, aki éppen jelezte a rajtot, a nézők, akik izgatottan várták a kezdést – mindez elmosódott, ahogy Dávid egyetlen pillanatra elmélyült a saját légzésében. Érezte a víz hívását, a medence tisztaságát, ahogy a levegőt megérzi minden egyes belégzésnél. A cél nem az volt, hogy gyorsabban ússzon, mint bárki más, hanem hogy teljes mértékben összhangba kerüljön önmagával. Amikor elhangzott a rajtjel, Dávid nem a versenytársaira figyelt. A lábai automatikusan megmozdultak, mintha a víz egy folytatása lett volna annak a munkának, amit a medencében eddig elvégzett. A mozdulatai pontosak és áramlóak voltak, mintha minden egyes úszásban egy új esélyt kapott volna.
Aztán, amikor már félig a medencében volt, valami megváltozott. Az első néhány hossz után mindent elfelejtett. A szorongást, a félelmet, a csalódásokat. A saját ritmusába került, és a víz, amit addig ellenségnek látott, most a legjobb barátjává vált. Nem számolt. Nem mérte a versenyt. Csak úszott, és hagyta, hogy a pillanatok természetes módon történjenek meg.
Az utolsó hossz előtt, mikor már mindenki másnak is közel volt a cél, Dávid végre megértette: a győzelem nem a versenytársaikon múlik. Ő volt a legjobb akkor, amikor a legjobbat adta magából, nem azért, hogy első legyen, hanem azért, hogy végre szabad legyen.
A célvonal
A célvonalat átlépve Dávid fáradtan, de mosolyogva emelte ki a fejét a vízből. Még a légzése is visszanyerte a nyugalmát. Nem az első hely számított, hanem az a pillanat, amikor végre megértette, hogy a győzelem nem kívülről jön, hanem belülről. Ezt a győzelmet senki nem vehette el tőle. Nem volt többé stressz, nem volt többé szorongás, csak a tiszta elégedettség.
Mityu odasétált hozzá, és mosolygott. Nem kellett szavakba önteni, mindketten tudták, hogy az igazi győzelem az, amit az úszó épp most ért el: a belső békét.
A külvilág bármit mondhatott, a valódi siker abban a pillanatban született meg, amikor Dávid képes volt magában békét találni.
Befejezés
Amikor Dávid felállt a medencéből, nem érezte azt a nyomást, amit korábban. Most már tudta, hogy nem a külső eredmények határozzák meg őt, hanem az a belső utazás, amit megtett. A győzelem nem a legelső hely, hanem az a pillanat, amikor rájövünk, hogy a legfontosabb dolgok bennünk vannak.Dávid most először érezte igazán, hogy megnyerte a versenyt – nem a többiekkel, hanem önmagával szemben.
Ez volt az igazi „Csendes győzelem”.
📝’Dr.Tiberius Faber 📸 Ai/MI illusztráció
