Sci-fi / Fantasy
A jövő városa, Neurolith, az égbe nyúló üvegtornyok és lebegő platformok világa volt.
Itt az emberek gondolatokból teremtettek valóságot. Az információ nem könyvekben vagy digitális adatokban létezett, hanem az elmében formálódott meg, mint egy kovács kezében a tűzben izzó acél.
Kovaryn Eldforge, az Elme Kovácsa, egy különleges mesterség utolsó képviselője volt. Nem egyszerű tudós vagy filozófus – ő azok közé tartozott, akik az emberi tudat mélyére láttak, és megértették a gondolatok teremtő erejét.
A tanítványai úgy hitték, hogy minden gondolat egy kovácsolt penge: egyesek életet adnak, mások pusztítanak.
Egy napon Kovaryn meghívást kapott a Tudat Templomába, ahol a világ vezetői titkos találkozóra készültek. Az emberek egyre kevésbé gondolkodtak önállóan, a mesterséges intelligenciák pedig átvették az érzékelés és döntéshozatal feladatát.
Az emberiség kollektív tudata egyre inkább egyetlen irányított rendszerré olvadt.
Amikor belépett a templom fényszőtt folyosóira, az egyik tanácsnok, Seraphis, fogadta.
– Eldforge mester, egy problémával állunk szemben. Az emberek már nem képesek eredeti gondolatokra. A világunk egy hatalmas algoritmussá vált, és a kreativitás kihalóban van.
Kovaryn egy pillanatra lehunyta a szemét. Érezte, hogy a világ gondolatai, mint hideg acéldarabok, egyetlen formára kovácsolódtak.
Már senki sem álmodott szabadon.
– És mit vártok tőlem? – kérdezte halkan.– Te vagy az utolsó, aki képes kovácsolni az elmét. Meg kell törnöd az egyformaság láncait.
Kovaryn tudta, hogy a tudat nem pusztán információ. Az emberi lélek mélyén ott izzott a káosz, a vágy, a kérdések és a félelem. Ezek voltak a teremtés alapjai.
Ha sikerrel akar járni, vissza kell adnia az embereknek az egyéni látásmód képességét.
Egy ősi technikát alkalmazott: a Gondolat Törését. A templom központjában egy masszív energiaforrás lüktetett – ez volt az emberiség kollektív tudatának központja. Kovaryn felemelte a kezét, és egyetlen gondolattal megrepesztette a rendszert.
A világ hirtelen megrázkódott. Az emberek elméjében a mesterséges struktúrák megrepedtek, és a rég elfeledett kérdések felszínre törtek: Miért vagyok itt? Mi az élet értelme? Mi az, amit csak én érthetek meg a világból?
Seraphis döbbenten nézte a változást.– Mit tettél? – suttogta.
– Visszaadtam az embereknek a tűz erejét. Az elme tüzét.
– Kovaryn elmosolyodott.
A város hajnali fényben ragyogott.
Az emberek először érezték azt, hogy valóban léteznek – és ez mindennél hatalmasabb volt.
📝Kovaryn Eldforge 📸AI /MI illusztráció
