Az operett hagyománya Magyarországon
Kultúra vagy nosztalgia?
Az operett valaha a magyar kultúra egyik ékköve volt. Az emberek ünnepelték, a dalokat kívülről fújták, az előadásokat rajongók százai töltötték meg.
Azonban ma már inkább nosztalgikus emlékként él bennünk, mintsem élő kulturális jelenségként. De vajon miért hagyjuk az operettet a múltba ragadni?
Miért látjuk inkább muzeális értékként, mintsem modern, fejlődésre képes műfajként?
A magyar operettben rejlő vonzerő a múlt dicsősége és a szórakoztatás kettősségében gyökerezik.
Az aranykorban, Lehár Ferenc és Kálmán Imre korában, a magyar operett nemcsak hazai, hanem nemzetközi hírnévre is szert tett.
Ma már csak néhány előadás emlékeztet arra a korszakra, amikor az operett egyszerre volt a magyar életérzés és humor megtestesítője.
Vajon elég nekünk, hogy csupán nosztalgiával tekintsünk erre a hagyományra?
Vagy érdemes lenne új életet lehelni belé?
Az operett mostanra egyfajta szimbolikus „régi Magyarország” képét tükrözi vissza. Egy letűnt világot, amikor talán könnyebb volt nevetni és táncolni, amikor a hétköznapok gondjai egyszerűbbnek tűntek.
Azonban ha így tekintünk rá, nem lehetünk biztosak abban, hogy az operett több lehet, mint a múltra emlékezés eszköze. Az emberek számára ez a műfaj lassan elveszíti élő mivoltát, és csak a nagyszüleink és dédszüleink örökségének tűnik, amelynek nincs helye a modern Magyarországon.
De miért ne lehetne az operett része a mai kultúránknak, új tartalmakkal, friss látásmóddal?
Az operett megmentése nemcsak kulturális kérdés, hanem gazdasági és politikai döntés is. Ha az operettet a modern közönség számára is vonzóvá akarjuk tenni, támogatásra van szüksége – pénzügyi és kreatív értelemben is.
Elgondolkodtató, hogy vajon miért nincs több modern adaptáció, több kísérletezés a műfajjal?
Miért nem születnek új darabok, amelyek a mai problémákat, a mai világot szólítják meg?
Magyarország egyre több pénzt áldoz kultúrára, de az operett jövője még mindig bizonytalan. Talán azért, mert az operettet sokan nem tartják „komoly” műfajnak, inkább könnyű szórakoztatásnak tekintik.
Azonban, ha a kultúránkat csak olyan műfajokra építjük, amelyek „komolynak” minősülnek, akkor könnyen elfelejtjük, hogy a kultúra sokszínűsége, rugalmassága és közérthetősége az, ami valóban értéket képvisel.
Az operett képes volt sokszor a legnagyobb fájdalmak közepette is reményt adni. Miért ne adhatna most is?
Az operett jövője tehát azon múlik, hogy megengedjük-e neki a fejlődést, a változást, vagy hagyjuk, hogy muzeális értékké váljon. Az emberek szeretnek nosztalgiázni, de a nosztalgia önmagában nem visz előre.
Az operettben benne rejlik a lehetőség, hogy modern problémákat, kortárs érzéseket szólítson meg, ha csak engedünk neki egy esélyt.
Kérdés, hogy mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy újragondoljuk és újraértelmezzük azt a műfajt, amely egykoron a magyar színház egyik alapköve volt.
Az operett több, mint egy letűnt kor emléke.
A mai Magyarországban is lenne helye, ha teret engednénk neki.
Ideje lenne elengedni a múlt romantikáját, és lehetőséget adni arra, hogy újraértelmezve szolgálja a mai társadalmat.
Vajon megengedjük neki?
📝’Dr.Kovács Cs.Tibor 📚 író 📰újságíró ✒️publicista 📸 illusztráció
